2009. július 23., csütörtök

Most az árak lent vannak! Most érdemes venni!

Itt a megígért júliusi AKCIÓ, amely felér egy IGAZI AJÁNDÉKKAL!

Most levittük az árainkat!

Mi az oka annak, hogy éppen most?

Nos, az ok maga a válság.
Pontosabban a válság okozta rendkívül pozitív helyzet.
Mert a válság az én szememben egyedülálló lehetőségeket mutat.

Az igazi nagy sikerek válság idején születnek.
Az igazi nagy lehetőséget a válság teremti.

Az igazán komoly késztetés minden befektető esetén válság idején lép fel.


Ha minden jól megy, nincsenek ilyen lehetőségek. Válság idején viszont szinte minden alulértékelt. Most lehet pénzt keresni.


Így hát, ha találkozik egy stratégéval, hamarosan minden eddigit meghaladó ötletei, tervei, s ami ezeknél fontosabb: álmai lesznek. És úgy érzi majd, semmi sem tarthatja vissza attól, hogy ezeket valóra váltsa!

Mert……

most megváltoztatom a helyzetet!

Eddig választhatott, hogy kétségbeesik és süllyedni kezd; vagy a sarkára áll, hogy a körülmények hatalmával szembeszállva megőrizze, amit eddig elért.

Hogy miért?

Mert tudjuk, hogy miközben most van a legnagyobb szükség a tudásra,
talán most áll a legkevesebb pénz is a rendelkezésére!
Mert olyan időket élünk, ahol a tudás, a felkészültség,
a naprakészség és a cselekvőképesség nem CSAK fontos,
hanem egyenesen LÉTSZÜKSÉGLET!


A vállalkozásának, de lehet, hogy Önnek személyesen is, FORRADALOMRA van szüksége!
Egy minőségi váltásra, ahol a sokszor egy helyben topogó, az idejét, energiáját és életét felemésztő mindennapokat valódi cselekvés, alkotás, egyszerű, de mégis emberek ezreit lebilincselő szolgálat kell, hogy felváltsa!

A világunk kizökkent a helyéről. Az állandóság egyre ritkább és egyre gyengébb lábakon áll.
Az uralmat a folyamatos és egyre gyorsuló VÁLTOZÁS, a nyugalom helyét pedig a bizonytalanság veszi át és bár sokan még talpon vannak, egyre többen már inognak!

A változtatás szükségessége mélyebben és erősebben szorítja a belsőnket most, mint valaha.

Segítségre van szükség! Üzletileg és emberileg egyaránt.



Ezzel a NYÁRI AKCIÓ-val jelentősen megkönnyítjük Önnek a hozzájutást ahhoz a segítséghez,
amely az üzleti jövőjét az összes hatás közül talán a legmélyebben befolyásolhatja!

Az AKCIÓBAN alapvetően alap termékek vesznek részt,
melyek mindegyike FONTOS és TÖKÉLETESEN kiegészíti egymást!


Ne habozzon egy pillanatot sem, adja le a rendelését most!



Üdvözlettel: Czupkó Róbert


UI:

Ami volt, elmúlt. A következő időszak mást hoz.
Mást, másképp!

Kérem írja meg a véleményét!
Mert egy nagy lehetőségről van szó!

2008. szeptember 24., szerda

Van kérdése az opciókereskedésről? (Nyerhet egy oktatási anyagot!)

Rengetegen szeretnék megtanulni a Tőzsdei Opciókereskedést. Nem véletlen ez, hiszen az opciókereskedéssel komoly profitokat lehet elérni.


  1. Nagyobb profit,
    azzal, hogy relatíve kis összeget fektetünk be az opciókba, kontrollálni tudjuk az egyesített részvények legértékesebb tőkéit. Ezen az úton megkapjuk az aktívák potenciális értéknövekedésének hasznát anélkül, hogy megvásároltuk volna.


  2. Relatíve kis összeg kell hozzá,
    eléggé kontrollálni tudunk egy nagy részvényt, hogy nagy pénzt keressünk, lényegében egy befizetéssel. A legtöbb ember nem tud kipattintani az asztalra $100.000-t 1.000 rész megvételéért egy jó részvényből. De ugyanannyi rész jutalmaként lehet övék a nyereség; a részvény árának töredékéért, opciók használatával.

Sokan használják, de még nem mindenki érti eléggé az opciókat!

Nem akarok titkolózni: készül az Opciókereskedés a Tőzsdei Befektetéshez c. oktatási anyag. Ismereteivel és használatával kapcsolatban szeretnék minden befektető és érdeklődő elvárásainak megfelelni.
Ehhez kérem a segítségét: írja meg ide a bejegyzés alá ,hozzászólás formájában, hogy mi az, ami leginkább érdekelné az Opciók kapcsán!
Bármit kérdezhet tehát, de lenne nekem is egy kérdésem, ha van kedve és ideje engedi, válaszoljon:
Melyik a legkedveltebb befektetési formája? És miért az?
Nagyon fontosnak tartom, hogy ez az anyag minél jobb legyen, azt hiszem ezzel együtt lesz minden kerek és hiszem, hogy ez lesz a hab a tortán. Én mégsem szívességet kérek: azok között, akik a fent leírt módon kérdésükkel/véleményükkel hozzájárulnak az oktatási anyag elkészültéhez, kisorsolok 1 példányt a hamarosan elkészülő Opciókereskedés a Tőzsdei Befektetéshez oktatási anyagból!
A kérdések/vélemények hozzászólás formájában történő "leadásának" határideje: 2008. szeptember 28. vasárnap, 24:00!
Mi lenne hát az a bizonyos kérdés? Számítok a segítségére!

2007. december 15., szombat

A magyarok nagy többségének nincs megtakarítása

Magyarországon a lakosság 75 százalékának nincs pénzügyi megtakarítása, 11 százalék bankbetétbe, 10 százalék életbiztosításba fektet, a részvényekbe, illetve részvényalapokba pedig 1-1 százalék - derül ki a GfK Csoport és a Wall Street Journal legutóbbi, 14 országban elvégzett befektetési barométeréből.

Ezzel az eredménnyel még a régióban is rossz helyen állunk, Közép-Európában a megtakarítással nem rendelkezők aránya mindössze 66 százalék, Nyugat-Európában a felnőttek 40, az Egyesült Államokban pedig 22 százalékának nincs félretett pénze. Kelet-Európában akinek van pénze, jellemzően sokkal kisebb a vagyona, mint a nyugat-európai vagy amerikai takarékoskodóknak. Magyarországon például a lakosság csak 2 százalékának, a régióban pedig 1 százalékának van 25 ezer eurót (6,25 millió forint) meghaladó megtakarítása, Nyugat-Európában a lakosság 18 százaléka, az Egyesült Államokban 47 százaléka büszkélkedhet ekkora vagyonnal.

A felmérés szerint a megtakarításokkal rendelkezők a világon mindenhol kockázatkerülők. A biztonságos és mérsékeltebb hozammal járó befektetéseket választaná például az amerikaiak 77 és a nyugat-európaiak 82 százaléka, Magyarországon pedig 74 százalék voksolna a biztonságos befektetésre. Az amerikaiak kockázatvállalási kedvét mutatja, hogy 21 százalékuk szívesen rizikózna a magasabb hozamért cserébe, Nyugat-Európában ez az arány csak 8, Magyarországon pedig 12 százalék. A pénzügyi kultúra alacsony fokára utal, hogy hazánkban a felnőttek 14 százaléka nem tudja eldönteni, kockázatos vagy biztonságos befektetési formát válasszon-e; az USA-ban az ilyen téren bizonytalanok aránya mindössze 2 százalék.

Ez az alapvető kockázatkerülő magatartás tükröződik az igénybevett befektetési formák alakulásában is: az európai magánbefektetők 40 százaléka, az amerikaiak 53 százaléka bankbetétben tartja megtakarításait. Magyarországon is a bankbetét az első, a felnőttek 11 százaléka tartja ebben a pénzét. Nagy népszerűségnek örvendenek emellett mind Európában, mind az Egyesült Államokban az életbiztosítások és nyugdíjalapok is. Lényeges eltérés mutatkozik azonban a részvények megítélésében. Míg Európában csak minden tizedik, Magyarországon pedig minden századik magánbefektető vásárol részvényt, és a részvényalapok kedveltsége is hasonló, az Egyesült Államokban ez az egyik legnépszerűbb befektetési forma. A megtakarítással rendelkezők 42 százalékának van közvetlen részvény és 37 százalékának részvényalap-befektetése.

Az amerikaiak és az európaiak jövő évi megtakarításokra vonatkozó várakozásai is homlok egyenest eltérőek. A tengerentúlon a lakosság mindössze 22 százaléka gondolja, hogy jövőre kevesebb pénzt tud félre rakni, mint az idén, 36 százalékuk az ideihez hasonló, 42 százalékuk több megtakarítással számol. Európában 39 százalék számít az ideinél kevesebb, és csak 16 százalék több megtakarításra. Magyarország különösen pesszimista ebből a szempontból: a lakosság 64 százaléka várja, hogy kevesebbet tehet félre jövőre, mint az idén, és mindössze 6 százalék számít több megtakarításra.

2007. november 13., kedd

Lekerül a térképről a Garmin?

A Garmin lehet a navigációs piacon történő konszolidáció vesztese. A Nokia ugyanis 8,1 milliárd dollárért felvásárolja a világ legnagyobb digitális térképadatbázisával rendelkező amerikai Navteqet.

Az elemzők azt várták, hogy a piacvesztéstől félő Garmin (GRMN)is beszáll a Navteqért vívott csatába, annál is inkább, mert a műholdas navigációs eszközeihez (PND) ez a cég a legnagyobb térképszállító. Ám ez egyelőre nem következett be, a Garmin nem volt hajlandó megfizetni azt a hatalmas felárat, amit a Nokia kínált. Ezek a spekulációk egyébként azután reppentek fel, hogy tavasszal a Garmin holland riválisa, a TomTom bejelentette, hogy megveszi a második számú térképszolgáltatót, a szintén holland Tele Atlast, hogy megszilárdítsa pozícióit Európában, és terjeszkedni kezdhessen az Egyesült Államokban.

„Mindazonáltal egy Garmin-ajánlat azért befuthat még a Navteqre” – vélekedik Frederic Ruffy, a kaliforniai Optionetics elemzője, aki szerint az árfolyam jelentős visszaesése azt a befektetői félelmet tükrözi, hogy a Garmin ártárgyalási pozíciói nagyban romlanak a Nokia–Navteq-ügylet után. Magyarán a konkurense birtokába kerülő Navteqtől ezentúl csak drágábban tudja beszerezni a térképeket. A felvásárlás húsba vágóan érinti a Tele Atlasra tett TomTom-ajánlatot is, ezt ugyanis még nem fogadták el. A legutóbbi ajánlat 2,25 milliárd dollárról szólt, s miután a Navteq elkelt – ráadásul rekordösszegért –, joggal érezhetik a Tele Atlas tulajdonosai, hogy feljebb verhetik cégük árát.

A Tele Atlas papírjai ennek megfelelően drágultak is – 7,1 százalékkal – az amszterdami tőzsdén. A Nokia eddig mindkét „térképgyárosnak” megrendelője volt, de elemzők biztosra veszik, hogy a Tele Atlasszal hamarosan szakítani fog. A térképszolgáltatók piaca gyakorlatilag kétszereplős, ezért a versenyhatóságok árgus szemmel követik a fejleményeket, elejét akarják venni annak, hogy a szektor konszolidációjával a legnagyobb játékosok a fogyasztók kárára hizlalják nyereségüket.

A Nokia stratégiája egyértelmű: be akar szállni a navigációs üzletbe, ahol eddig szerény részesedést tudott csak felmutatni. Mobilkészülékeit, smartphone-jait is el szeretné látni ezzel a szolgáltatással. Igaz, a finnek most is kínálnak navigációs mobil eszközöket, ám ezekhez – a Navteq mellett – a Nokia által 2005-ben bekebelezett kis német fejlesztőcég, a Smart2go szállítja a szoftvert. Már akkor látható volt, hogy a Nokia komoly szándékokkal érkezik a navigációs szektorba.

Érdeklődésük nem a véletlen műve: 4-5 év múlva ugyanis a globális helymeghatározó (GPS) csipek gyakorlatilag alaptartozékai lesznek a 20 ezer forintnál többe kerülő mobil eszközöknek, ezért az azokhoz szoftvert és adatbázist szállító vállalat hatalmas nyereséget érhet el – írja a GPS-tech magazinja. A Nokia tehát navigációs fronton felvenné a versenyt a Google, a Microsoft online megoldásaival, de a jelenleg még offline megoldásokat kínáló Garmin, TomTom, Magellan, Navman-Mio és számtalan távol-keleti gyártó készülékeivel is. A navigációs eszközök forgalma 2010-re megtriplázódik, eléri a 12,8 milliárd dollárt – derül ki az iSuppli piackutató adataiból. A gyárilag beépített navigációs eszközzel ellátott járművek száma tavaly 25 millió volt, ezen a téren évi 30 százalékos növekedést vetítenek előre az elemzők.

2007. október 1., hétfő

Kezdőként ne bátortalanodj el!

Lassan két hónapja van szerencsém használni a stratégiának megfelelően beállított METASTOCK szoftvert. Megismerkedtem ezzel a segítséggel, és minden nap átvizsgálom a chart-okat, várva azt, hogy jelezzen BUY szignált, valamelyik részvényre. Szerencsés vagyok, mert kezdőként, éppen egy olyan tőzsdei időszakban vizsgálódhatok, amikor nem rózsás a hangulat, stagnál, iránytalan a tőzsde.
Igaz a mondás: „Amikor felfelé megy a tőzsde, akkor minden stratégia tökéletesen működik. A stratégiákkal a gond ott kezdődik, amikor stagnál, vagy lefelé indul a tőzsde.”
Nos, én lassan két hónapja várom, hogy jelezzen a METASTOCK, és bizony, jelen helyzetben napokig nem jelez, aztán egy-egy jelzés megjelent. Ilyen jelzések voltak, pl. (2007) az EBAY 09. 04-én, ANF 09. 13-án, az LZ 09. 17-én és a WFMI 09. 24-én. CROX 09.24-én

Két tanulságot vontam le az elmúlt időszakról:
1, Az elmúlt két hónapban a tőzsdén „vadászati tilalom” volt! Valószínűleg, ez még most is tart, ezért nem jelez sok BUY szignált a METASTOCK. Micsoda, vadászati tilalom? Igen, tudomásul kell venni, hogy a biztonságos befektetés érdekében, csak megfelelő „együtt állásoknál” érdemes beszállni a kereskedésbe.
2, Vegyük észre, hogy mennyire véd bennünket a stratégia, és az ennek megfelelően beállított METASTOCK! Nem jelez összevissza. Sőt, ha jelez, akkor azok a jelzések megállják a helyüket. Nézzük csak meg a fenti részvényeket! Többnyire elindultak felfelé.

Tehát, meg kell tanulnunk türelmesnek lenni! A belső oldal tanulószobájában le is írták nekünk: „Kell kereskedni minden nap? Minden héten? NEM. NEM SZÜKSÉGES. Mikor veszünk és adunk el? Mikor a trendet megalapozottan felismered, akkor az egy jó beszállási és kiszállási pont lehet.”

Kezdőként nagyon nehéz türelmesnek lenni. Nekem volt olyan szerencsém, hogy megtapasztalhattam a türelem eredményét, és láthatom, hogy nem érdemes kapkodni.

Mindenkinek javaslom, hogy ne menjen el a kedve attól, hogy ha napokig, hetekig nem jelez a METASTOCK. Láthatjuk, ilyenkor nem a stratégiával van a gond, hanem a tőzsdével. Ki kell várni a megfelelő lehetőséget!

János F.